Nikinek hívnak, Pécsen élek és éltem mindig is. Kisgyermekgondozó,- és nevelőként végeztem 2017-ben, jelenleg pedig a Pécsi Tudományegyetemen (KPVK) Csecsemő és kisgyermeknevelő szakon végzem tanulmányaim utolsó éves hallgatóként. Elég korán tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, 2 fiú tesóm van, a kisebbre gyakran vigyáztam és iker unokatesóimra is. Barátok-rokonok gyerekeivel is szívesen foglalkoztam, vigyáztam rájuk. Szeretek a gyerekekkel játszani, kreatív dolgokat csinálni (rajzolni, festeni, origamizni, gyurmázni), a szabadban játszani, sétálni. Szívesen mesélek, mondókázok, társasjátékozok a gyerkőcökkel. Ezek mellett fontosnak tartom a minőségi időtöltést, így ezt is igyekszem figyelembe venni a közösen töltött idő alatt, viszont ez nem zárja ki a jó hangulatot, szórakozást. Gimnáziumban kéttannyelvű tagozatra jártam, így az olasz nyelv tanulásában is szívesen segítek a gyerekeknek vagy kisiskolásoknak a lecke megírásban. Önmagamat vidám, megbízható, türelmes, gyermekcentrikus személynek tartom. Szabadidőmben szeretek kirándulni, olvasni, moziba járni, sütni-főzni, zenét hallgatni.