fbpx

Sára

Sári vagyok, 24 éves. 2019-ben csecsemő- és kisgyermeknevelőként végeztem (BA, nappali képzésen) Sopronban, majd a gyógypedagógia felé vettem az irányt, így jelenleg az ELTE gyógypedagógia szakos, pszichopedagógia szakirányos végzős hallgatója vagyok. Mindemellett 2021-ben elvégeztem egy Nemzetközi Okleveles Csecsemőmasszás oktatói képzést is. Főállásban a későbbiekben a gyógypedagógia területén szeretnék elhelyezkedni.

Egészen kicsi korom óta humán beállítottságúnak vallom magam, illetve mindig is szerettem emberek között lenni, továbbá ott segíteni, ahol csak tudok. Ebben a korábbi években végzett idényjellegű munkám is megerősített, melyet végig gyerekek között töltöttem: egy családbarát szállodában animátorként dolgoztam, ahol a családi- és gyermekprogramok előkészítésén, lebonyolításán túl gyermekfelügyelettel is foglalatoskodtam (egészen 1 éves kortól „a végtelenbe és tovább” :D).    
Önmagamat vidám és gyermekcentrikus személyiségnek; türelmes, empatikus és kitartó embernek tartom, ugyanakkor a csapatmunka sincs ellenemre. Továbbá szeretem a kihívásokat is. Szabadidőmben szívesen kirándulok, kertészkedem, olvasok és kreatívkodom.”

Üdvözlettel: Bertók Sára

en_GB